Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2005-01-19
 
Az Angyalom

 
Chat
 
~
 
Az örök kedvenc: Pink Floyd

 

 
FLOYD

 

 

Az emberek azt hiszik, megőrültem.

Nem igaz.

Emlékezem.

 

(Van Gogh)

 
***
 

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőmüvesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

/Pilinszky/

 
 
ex
eXTReMe Tracker
 
Köszönetnyilvánítás

És ezért ha Istent ismerni akarjátok, ne talányok megfejtésével foglalkozzatok;

 

Inkább tekintsetek magatok köré, és meglátjátok Õt, amint gyermekeitekkel játszik.

 

És nézzetek fel a légbe; meglátjátok Õt, amint a felhõn jár; villámlással kitárja karját, s az esõvel visszaszáll a földre.

 

Látni fogjátok, amint a virágokban mosolyog, azután fölemelkedve felétek int a fákban.

(Kahlil Gibran)

 
Egy kép...
 
Regisztráció

Adj meg egy tetszés szerinti felhasználónevet és egy e-mail címet! A megadott címedre kapsz egy linket, melyre kattintva aktiválhatod a regisztrációt. Ha 3 napig nem reagálsz az értesítőre, a regisztrációs kérelem törlődik! Hogy a későbbiekben 100% biztonságban érezd magad a G-Portálon, feltétlenül olvasd el az alábbi cikket: KATTINTS!

Felhasználónév
Ügyelj arra, hogy csak az angol ABC-ben megtalálható betűket, valamint számokat és kötőjelet használj! A felhasználónév min. 3, max. 20 karakter hosszú lehet. Utólag nem tudod megváltoztatni, csak törölni.
 
E-mail
E-mail ismét
FONTOS, hogy létező és működő e-mail címet adj meg!
FIGYELEM! Az alábbi e-mail címekkel problémák adódhatnak, így használatukat egyelőre nem javasoljuk: @citromail.hu, @freestart.hu, @vipmail.hu, @indamail.hu, @index.hu, @totalcar.hu, @velvet.hu
 
Jelszó
Jelszó ismét
Az itt megadott jelszóval tudsz később belépni. Ha kitöltetlenül hagyod a mezőt, a rendszerünk automatikusan generál neked egy kódot.
A jelszóban nem szerepelhetnek speciális karakterek, csak az angol ABC kis és nagy betűi, számok, illetve - és _ jel! A jelszó nem egyezhet meg a felhasználónévvel! A jelszó min. 6, max. 20 karakter hosszú lehet.
 
Valódi név
Ha megadod, az esetleges későbbi személyes levélváltás során nem a felhasználóneveden szólítunk ;-)
Amennyiben kaptál meghívót, ide bemásolhatod az e-mailben kapott kódot. Ha a levélben szereplő linkre kattintottál, akkor ezt a mezőt automatikusan kitöltöttük neked. Ha nem kaptál meghívó kódot vagy nem tudod, mi az, ne aggódj, nincs semmilyen teendőd, mert a mező kitöltése NEM KÖTELEZŐ!

Az alábbi rész kitöltése nem kötelező, de seperc alatt segíthetsz, hogy jobban alkalmazkodjunk a felhasználói igényekhez.
Adatvédelmi nyilatkozatunkat
ITT olvashatod.

Irányítószám
Születési dátum
Nem: Férfi
Iskolai végzettség alapfokú középfokú felsőfokú
Hol internetezel?
(többet is megjelölhetsz)
otthon
iskolában
munkahelyen
barátoknál
kávézóban
egyéb

 
SúgóSúgó

 
AKASA VERSEI
 

Sohase mondd: „el-

veszítettem” semmiről;

mondd: „visszaadtam”.

 

(Fodor Ákos)

 
ZENEI SZERZEMÉNYEIM
 
VERSEK
 
Van Gogh

 
IRODALMI LINKEK
 
Idő
 

"Vannak közöttetek, akik azért keresik a beszédeseket, mert félnek az egyedülléttõl.

 

Az egyedüllét csöndje feltárja elõttük meztelen önmagukat, és szeretnének elmenekülni elõle.

 

És vannak, akik beszélnek, és anélkül, hogy sejtenék vagy remélnék, olyan igazságot fednek fel, amelyet maguk sem értenek.

 

És vannak olyanok, akik belül ismerik az igazságot, de szavakkal nem mondják el.

 

Az ilyenek keblében lakik a csend, amelynek ritmusa van.

 

Amikor az útfélen vagy a piactéren barátoddal találkozol, ajkadat a lélek mozgassa, nyelved õ irányítsa.

 

A hangod hangja szóljon az õ fülének füléhez;

 

Mert az õ lelke megõrzi szíved igazságát, miként a bor ízére emlékezünk.

 

Amikor a színét már elfelejtettük, és a korsó sincs többé."

 

(Kahlil Gibran)

 
Sors

 
KEDVENC ZENEKAROK
 
 
LINKEK
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon